Valaha a mai Déli pályaudvartól egészen a János kórházig kaszáló rétek nyújtóztak. Az Ördögárok ki-kiömlő vize időről időre uralma alá hajtotta a területet, melyet az 1700-as évek vége óta neveznek Városmajornak. A rét helyén felépült városrész ma Buda egyik kedvelt környéke, mely az idén 30 éves Városmajori Gimnáziumnak is otthont ad.
Egy fiú csomagol iskolai öltözőszekrényénél, majd leballag a lépcsőn, amellyel szemben óriási, íves ablakon át látszik az őszi ködben úszó főváros, felsejlik a Körszálló épülete, elhúz egy villamos. A fiú kilép az iskolából, felrakja a fejhallgatóját és bekapcsolja a zenét. Sétálva megindul, mögötte immár kívülről látszik a hatalmas kazettás ablak és a vöröstéglás épület, a Városmajori Gimnázium. Így kezdődik Csokonai A reményhez című versének kortárs feldolgozású videóklipje.
A fenti jelenettel induló zeneszámhoz, mely négy évvel ezelőtt jelent meg, az idén harminc éves Városmajori Gimnázium belső tere és külső környezete szolgáltatta a hátteret. Az országos középiskolai rangsorban előkelő helyen álló gimnázium a XII. kerületi Városmajor utca 71-ben, a fogaskerekű, villamosok és buszok találkozásánál, jól megközelíthető, ám forgalmas környezetétől mégis elkülönülő helyen, a városmajori park sarkában található. Épületét talán túlzás lenne patinásnak nevezni, hiszen idén működésének még csak negyedik évtizedébe lép, mégis tartalmas múltra tekint vissza: hírnevet és elismerést vívott ki, sikeres emberek generációit nevelte. Az iskola 1989-ben jött létre, részben az akkor még létező XII. kerületi Táncsics Mihály Gimnáziumból átvett elsősökkel és másodikosokkal, illetve újonnan felvett tanulókkal, összesen 12 osztállyal kezdve meg működését.
Az első igazgató, az első tanév és a beköltözés átmeneti időszakának hőse a Táncsics gimnázium akkori direktora, Kálmán Gyula volt, aki négy évig vezette az újonnan létrejött intézményt, a Városmajori Gimnáziumot. Őt 1993-ban váltotta Szebedy Tas, aki azóta is az iskola igazgatója.
Városmajor
A Városmajor Budán, a XII. kerületben, a Kissvábhegy és a Rózsadomb között, az Ördögárok völgyében elhelyezkedő városrész. Sokáig nem volt lakott terület, a török kiűzéséig kaszálóként hasznosították, mivel az Ördögárok vize nagyobb esők idején elárasztotta a medencét. Buda visszafoglalása után a katonaság használatába került és egy várkapitány, Daun Henrik majorságot építtetett itt, melyhez Budáról földút – a mai Városmajor utca őse – vezetett ki. 1730 körül a major és vidéke visszakerült a városhoz. A földet művelni kezdték, szőlőt is ültettek, aminek következtében kertészek, kapások, vincellérek apró kunyhói bukkantak föl a nagy kertek végében. Amikor II. József Pozsonyból Budára tette át székhelyét, Budán közpark létesítését tűzte ki célul. A Városmajorba tervezett park kialakításával Thallher József kamarai főépítészt bízták meg, aki barokk stílusú kertet álmodott és 3000 szilfát ültetett el itt. A parkot 1787-ben adták át és hamarosan közkedvelt kirándulóhellyé vált, szívesen tartott itt népünnepélyeket, majálisokat Buda és Pest lakossága. Az 1800-as évek elejére vurstli, szórakozóhelyek, kocsmák, cirkusz és mutatványosok ütöttek tanyát itt. Idővel a közbiztonság és a park pompája is hanyatlani kezdett. Ezzel párhuzamosan az emberek lehetőséget kezdtek látni a környékben, megjelentek a nyaralók, majd a lakóvillák, amelyek továbbra is jókora kertekkel körülvett telkeken épültek fel. Ez a folyamatos beépülés vezetett végül az Ördögárok lefedéséhez az 1920-as évek elején. A park területét csökkentette, hogy a 19. század végén megépült a fogaskerekű végállomása, majd az I. világháború előtt a mai Kós Károly Általános Iskola, később a FŐKERT telephelye, a Városmajori templomegyüttes, amely az itt élő Árkay Aladár és Bertalan tervei alapján készült. Összesűrűsödtek a lakóházak, lassan csak mutatóba maradtak kertek, a többlakásos bérházak már nem a kert végébe, hanem az út mellé épültek. A Városmajori Szabadtéri Színpad az ötvenes évek elején készült el, azután a sportlétesítmények és a nyolcvanas évek legvégén a Városmajori Gimnázium, amely a park János kórház felé eső végéből harapott ki egy darabot. A park több kisebb felújítás után utoljára 2014-ben újult meg.
Négy bástya
A Városmajori Gimnázium honlapja szerint az intézmény a Fővárosi Tanács Középiskolai Hálózatfejlesztési Programja keretében létesült, a beruházás 1987-ben indult el, az épület végső átadására 1990 májusában került sor. A Lechner Tudásközpont tervtárában található 1986-os építészeti engedélyeztetési tervek szerint a tervező a Tervezésfejlesztési és Technikai Építészeti Intézet volt, a tervpecséteken Pethes Endre építészeti tervező neve szerepelt. Az épület eredetileg 16 osztály elhelyezésére volt alkalmas, az évek során azonban még további öt osztálynyi területtel kibővítették. Tartozik hozzá 7200 m2 park is, melynek kezelését a gimnázium vállalta. A parkrészt nem csak a diákok használhatják, a környék lakosságának pihenését is szolgálja.
A Bethesda Gyermekkórház főépítészeként is ismert Pethes Endre által tervezett négy várbástyához hasonló épületszárnyból és az őket középen összekapcsoló tömbből álló iskolaépület börtönszerű is lehetne, ha a vöröstéglás falakat nem lazítanák hatalmas ablakok és az aula többemeletnyi egybenyitott terei, melyek kívülről bepillantva is szellőssé teszik a térkialakítást, illetve összekapcsolják a sarokbástyákat. Az igazgató egy 2003-as iskolaajánló interjúban emelte ki a hely szellemének, a genius locinak fontosságát, amelyben az agora hatalmas, nyitott tere mintegy szimbóluma annak a nyitottságnak is, amely a tanárok, diákok és szülők közötti egymást respektáló párbeszédre lehetőséget teremt.
„Itt a kő, én ültem simára...”
A hely szelleme, a nyitottság, nem csak az iskolát, de a környéket is jellemzi. A Városmajor utcában számtalan művész, tudós, színész és alkotó élt, hogy csak néhányat említsünk: Németh László, Polcz Alaine, Mészöly Miklós, Berény Róbert, Glatz Oszkár, Barabás Miklós, Árkay Aladár vagy Komlós Juci. Aki pedig nem lakott itt, az járt ide, mint például Nemes Nagy Ágnes, Örkény István, Esterházy Péter, Sinka István, Tersánszky Józsi Jenő, Weöres Sándor, Tamási Áron, Pilinszky János, Nádas Péter, Mándy Iván vagy Lengyel Balázs a Polcz-Mészöly házaspár irodalmi budoárnak is beillő lakására a Városmajor utca 48-ba. Csukás István ugyan nem Mészölyékhez járt, de őt is megihlette a Városmajor. 1977-ben, mikor a gimnáziumnak még az ötlete sem volt meg, megjelent Csukás A felidézett toronyszoba című verseskötete, melyben helyet kapott az Emlékmű a Városmajorban című kis vers is:
"Itt a kő, én ültem simára,
amíg vártam a diáklányra;
zúg az idő, bennem zizeg, ó,
a sok lenyelt másodpercmutató,
a diáklánynak vastag lett a combja,
kezem immár más szoknyáját bontja,
mi legyen hát a régi szerelemmel,
melyért e követ csiszoltam fenekemmel?"
Fotó: Kis Ádám / Lechner Tudásközpont
Forrás: Márton Lőrinc: A városmajori park komplex megújítása; 4D – Tájépítészeti és Kertművészeti Folyóirat 2012./28.
POLISZ – politika-líra-széppóza szellemi lelki városálma – Kráter Műhely Egyesület, 2000. október-november
